Zirc - A Bakony fővárosa

A város hivatalos honlapja

A szeretet hatalma


"A szeretet hatalmának kiteljesedéséről van szó karácsony szent éjszakáján." 

Dékány Árpád Sixtus apát mondta ezt a zirciek karácsonyán, a negyedik adventi gyertya meggyújtása előtt.

– A fényesség kiteljesedik akkorra, amikor az ég és a föld összeér. Amikor elkezdi hódító útját a kegyelem, a világosság győzelméről beszélünk. Krisztus szeretetének, Isten igazságának győzelméről. A szeretet hatalmának kiteljesedéséről van szó karácsony szent éjszakáján. Míg körülöttünk a világban sokan azt keresik, miért lehet szidni, vádaskodni, okkal - ok nélkül keserűséget, felháborodást, szomorúságot szítani, addig Isten szeretetének a hatalma elérkezik. A szeretet hatalma azzal és azáltal teljesedik ki, aki befogadókész, bizalommal, őszinte, de főképp tiszta szívvel fordul Isten kezdeményezése felé. Isten éltetni akar bennünket, szeretetének hatalmával biztonságot, erőt akar nekünk adni, ezt várjuk nap, mint nap, erre vágyakozunk egész életünk során.

„…a mi életünk is legyen a Megváltó számára egy hely, egy lehetőség”

A mi válaszunk is legyen Mária válasza, a mi életünk is legyen a Megváltó számára egy hely, egy lehetőség, mely által ebben a világban jelen lehet, erősebben, hatékonyabban, életszerűbben. A befogadott ige üdvözít, és az életté vált ige üdvözítő. Ez legyen a feladatunk és az örömünk oka – hallhattuk a ciszterci rend főapátjának ünnepi gondolatait, aki ezt követően meggyújtotta a negyedik gyertyát a város óriás adventi koszorúján.


A negyedik gyertya lángja és a templom fénye a zirciek karácsonyán
 

Szakos Csaba evangélikus lelkész egy szép karácsonyi áldást mondott, és Huszár G. Lőrinc plébános is megosztotta gondolatait az egybegyűltekkel.

A Városi Nagykarácsony a hittanos gyerekek betlehemes műsorával vette kezdetét, majd Bolya Mátyás és a Zeneakadémisták adtak teltházas, nagy sikerű adventi koncertet a Gobelinteremben. Az apátsági udvarban helyi kézművesek és termelők bemutatóvására várta az érdeklődőket, a civil közösségek házi süteményeket, kürtős kalácsot, forralt bort, teát kínáltak. A Békefi Antal Városi Könyvtár és Művelődési Ház szervezésében a „Lángoló Ördögök” nevű tűzzsonglőr csoport kápráztatta el produkciójával a karácsonyozókat.

Kelemen Gábor   

Galériaképek

Eseménynaptár

<<  December 2017  >>
 h  k  s  c  p  s  v 
      1
  4  5  7  8  9
111213
18192021222324
25262728293031

Friss események

Nincs aktuális esemény

Elérhetőségeink


Zirci Közös
Önkormányzati Hivatal

 

Levélcím:
8420 Zirc, Március 15. tér 1.
Pf.: 77
Telefon: 06 (88) 593-700
Fax.: 06 (88) 414-475
Email: pmh@zirc.hu