Zirc - A Bakony fővárosa

A város hivatalos honlapja

Kép-újság: Jótékonyság jókívánsággal


Kép-újság, 190. szám
 
2015. 12. 18.
 
Jótékonyság jókívánsággal

 

Teljesen betöltötték a teret a csomagok az Árpád-házi Szent Erzsébet Katolikus Karitász Zirci Csoportjának székhelyén 2015. december 16-án, szerdán. A karitatív szervezet ezúttal is a rászorulók segítségére sietett az ünnepek előtt. Összesen hetven csomag készült, ebből ötven családnak – több mint száz gyermekkel – tudják kicsit szebbé varázsolni a karácsonyát adományozóik jóvoltából.

 
Egy jó tündér ismét útra kelt a városban, hogy segítő kezét nyújtsa, a csomagok nagy része ennek a támogatásnak köszönhetően állt össze. A november végén sikeresen lebonyolított jótékonysági délután felajánlásaiból is tudtak fordítani erre a célra – tudtuk meg Ulrich Józsefné csoportvezetőtől, aki egy további szívet melengető eseményről is beszámolt. A hittanos gyerekek ruhákat és játékokat gyűjtöttek a rászoruló gyerekeknek, és ők is állították össze a csomagot az életkornak megfelelően. A helyi karitász vezetője ezzel kapcsolatban megjegyzi: – Nem lehet elég korán kezdeni a jótékonyságot!
 
A csomagok az alapvető élelmiszerek mellett tisztító és tisztálkodó szereket tartalmaznak, egy képeslapon keresztül pedig jókívánsággal is köszöntik a rászorulókat a közelgő ünnep alkalmából.   
 
Megtudjuk azt is, hogy a csoport tagjai közül többen együtt ünneplik a karácsonyt a pszichiátriai betegek klubjának tagjaival és az „Ők is Emberek” Alapítvány csoportjával, meg is ajándékozzák őket. Karácsonykor pedig a kórházban maradt betegeket látogatja meg és kedveskedik nekik egy kis édességgel az egyik karitász-munkatárs.

 

Kelemen Gábor

Vissza 

 

Galériaképek

Eseménynaptár

<<  Október 2017  >>
 h  k  s  c  p  s  v 
      
2526272829
3031     

Elérhetőségeink


Zirci Közös
Önkormányzati Hivatal

 

Levélcím:
8420 Zirc, Március 15. tér 1.
Pf.: 77
Telefon: 06 (88) 593-700
Fax.: 06 (88) 414-475
Email: pmh@zirc.hu