Zirc - A Bakony fővárosa

A város hivatalos honlapja

Kezükben a jövő kulcsa


A pedagógus szakma képviselőit ünnepelte Zirc városa
 

Zirc Városi Önkormányzat az idei évben is megszervezte a Pedagógusnapot. A Városházára vártuk a szakma helyi intézményekben dolgozó képviselőit, hogy egy kis műsorral és állófogadással köszönjük meg a tanévben végzett áldozatos munkájukat.

 
„Valaki mondja meg…” – énekelték az örökzöld slágert a Pápai Szakképzési Centrum Reguly Antal Szakképző Iskolája és Kollégiumának 12.c osztályos tanulói, Szalay Kitti, Gavacs Dorina és Kovács Eszter. A lírai kérdésre lírai válasz érkezett, Csillag Martina, a szakképző iskola 13. osztályos diákja tolmácsolta Nemes Nagy Ágnes „Mesterségemhez” című versét, hiszen „a mindennapok csatáit megnyerni csak az tudja, aki oktató, nevelő munkáját nem csak egy szakmának, hanem a hivatásának érzi” – hangzott el Palkovics Jánosné titkársági és pénzügyi referens bevezető gondolataiban. A jelenlévők mellett köszöntötte azokat is, akik nem tudtak eljönni, „mert éppen Erdélyben vagy osztálykiránduláson szereznek felejthetetlen élményeket gyermekeinknek, vagy vigyáznak rájuk, egy biztos pontot jelentenek életükben, mindaddig, amíg a szülők a munkából hazaérve értük tudnak menni.”

A PSzC Reguly Antal Szakképző Iskola diákjainak műsora 


Palkovics Jánosné köszöntője

Az énekes-verses nyitányt követően egy szakmai életút elismerésének pillanatai következtek. Varga Lajos, a PSzC Reguly Antal Szakképző Iskolájának nyugalmazott igazgatója „Pedagógus Szolgálati Emlékérem” miniszteri kitüntetésben részesült, melyet Sági István, a Pápai Szakképzési Centrum főigazgatója és Horváth Attila, a zirci tagintézmény vezetője adott át a részére.


Varga Lajos (jobbról) ny. igazgató hallgatja méltatását, melyet kapcsolódó írásunkban olvashatnak

Ezt követően a már komoly eredményekkel büszkélkedhető és egyre népszerűbb fővárosi Innergarden zenekar lépett a Városháza „színpadára” a zirci kötődésű Ujvári László Lehellel, aki egykori pedagógusait is felfedezhette a közönség soraiban. Városunk fiának fantasztikus hegedűjátéka mellett a jó hangulatról Restás Gergő (ének, gitár), Szalay Tamás Géza (basszusgitár) és Findrik Dávid (ütőhangszer) gondoskodott. A csapat frontembere összekötő szövegeivel egy kis Stand-up comedy-t is belevitt a műsorba, a tanévet levezető könnyűzenei dallamok közé. A sokoldalú szórakoztató iparral nagy sikert aratott a csapat, vissza is tapsolta őket a pedagógusi publikum egy újabb dal erejéig.


Innergarden-koncert a Városházán. Kapcsolódó cikkünkben kicsit bővebben is bemutatjuk a zenekart

„Tudás nélkül nem lehet, szív nélkül nem szabad” – idézte Békefi Antal egykori neves zirci pedagógust pohárköszöntőjében Ottó Péter polgármester. Hozzátette: ennek a gondolatnak nagy jelentősége van minden olyan területen, ahol emberekkel kell foglalkozni. A gyermek a jövő, a jövőnek a kulcsa pedig a pedagógusok kezében is van, hiszen egyáltalán nem mindegy, hogy a gyermekek, fiatalok az intézményekben kikkel találkoznak, milyen élményekkel, tapasztalatokkal gazdagodnak – hangsúlyozta városunk vezetője, majd emelte poharát a pedagógusokra, azt kívánva nekik, hogy sok évtizedet követően is kapjanak pozitív visszajelzéseket az egykori tanítványoktól.


Ottó Péter polgármester pohárköszöntőjét hallgatják a pedagógus szakma képviselői

Gratulált a kitüntetésben részesülő Varga Lajos ny. igazgatónak és köszönetet mondott a munkájáért két intézményvezetőnek: Igmándyné Hebling Gabriella, a Zirci Benedek Elek Óvoda és Bölcsőde vezetőjének lejár a megbízatása, de pályázó hiányában vállalta, hogy továbbviszi az intézményt az újabb pályáztatásig. Lingl Zoltán, a Zirci Reguly Antal Német Nemzetiségi Nyelvoktató Általános Iskola igazgatója több cikluson keresztül töltötte be ezt a posztot, de úgy döntött, hogy az újabb pályázaton nem indul. Kollégái őt szerették volna jelölni a „Zirc Város Közoktatásáért” kitüntetésre, az iskolaigazgató azonban képviselői tisztséget is visel, és a rendelet szerint aktív döntéshozók nem részesülhetnek önkormányzati kitüntetésben, így szóbeli elismerést, „dicséretet” kapott a Pedagógusnapon. Az ünnepi pillanatokat követően kötetlen beszélgetés vette kezdetét.   

Kelemen Gábor

Vissza 

 

 

Galériaképek

Eseménynaptár

<<  Október 2017  >>
 h  k  s  c  p  s  v 
      
242526272829
3031