Zirc - A Bakony fővárosa

A város hivatalos honlapja

Zircre érkezett a Mária Maraton


Június 19-én, hétfőn, az esti órákban városunkba érkezett a Mária Maraton. A sportzarándoklat Európa egyedülálló eseményének számít.

A Mariazelltől Csíksomlyóig tartó több mint 1300 kilométeres távot ultramaraton-futók futják végig. Az eseményhez túrakerékpárosok is csatlakoznak, ők lépték át először Zirc határait. Mintegy 130 kilométert tettek meg a tegnapi nap folyamán, Csepregről indulva, Pápa, Bakonybél állomásokon keresztül érkeztek meg. Bakonybélbe eléjük tekert Galaczi Miklós és Molnár Anett, így helyi kerékpárosok kíséretében érkeztek meg a Zirci Ciszterci Apátság udvarába. Ott már várta őket Huszár G. Lőrinc plébános atya és Zirc Városi Önkormányzat képviselete, valamint Komenda József rendőr, sportember, aki a Veszprém Megyei Rendőrkapitányság képviseletében, a "Biztonságban a Bakonyban" program keretében, önkéntesek közreműködésével kerékpár-regisztrációt is végrehajtott azoknak, akik éltek ezzel a lehetőséggel. (A szolgáltatásról bővebben a Kerékpár Tesztnapról szóló, rövidesen megjelenő írásunkban olvashatnak.)

A kerékpárosok máris nyeregbe pattantak, hogy folytassák hosszú útjukat. A futók érkezése június 21-én, szerdán, a kora délutáni órákban várható. Makai Viktória és férje, László június 16-án indultak Mariazellből, hogy teljesítsék az emberfeletti távot, ezzel adva hálát családjukért: a 30 napos zarándokútra együtt kerekedtek fel két kisgyermekükkel és a róluk gondoskodó nagyszülővel. Ők egy gépjárműben utaznak, kísérik a házaspárt az általuk kitűzött cél elérésének érdekében.
 
Bárki csatlakozhat hozzájuk, az útvonalról, programról bővebben a Márai Út honlapján lehet olvasni. A futócsalád egy éjszakát tölt nálunk, majd június 22-én, csütörtökön 9 órakor indulnak tovább az apátság udvarából. Szeretettel várjuk azokat, akiknek van kedvük egy kisebb-nagyobb távot teljesíteni. Ugyanezen a napon kerékpáros zarándoklat is indul Zirc és Budapest között.  

Kelemen Gábor

Vissza

 

Galériaképek

Eseménynaptár

<<  Január 2018  >>
 h  k  s  c  p  s  v 
  1  2  3  4  5  6  7
  8
25262728
293031