Zirc - A Bakony fővárosa

A város hivatalos honlapja

Lerajzolták, hogyan éltek a dinók


Immár hagyományosan a Múzeumok Éjszakája program keretében került sor az MTM Bakonyi Természettudományi Múzeuma tavasszal meghirdetett rajzpályázatának eredményhirdetésére.

 
Az idei témakiírás a dinók korát célozta meg, kapcsolódva a szintén a Múzeumok Éjszakáján megnyílt, „Dinoszauruszok a Bakonyban” című időszaki kiállításhoz. A díjátadón megjelenteket a pályázatot kiíró intézmény részéről Iliáné Rechner Szilvia köszöntötte. Elmondta, az idén is nagyon aktívak voltak a gyerekek, ami köszönhető a pedagógusok segítő munkájának is: nem kevesebb, mint 275 alkotás érkezett be az MTM Bakonyi Természettudományi Múzeumának felhívására.


A Huszár család Budapestről érkezett, két gyermekük alkotása is díjazott lett a pályázaton

Nagyon sok rajzot kaptak Zircről, a Szín-Vonal Alapfokú Művészeti Iskolából és a Zirci Reguly Antal Német Nemzetiségi Nyelvoktató Általános Iskolából is, de érkeztek alkotások az ország számos helyéről. A legtöbb esetben az iskola szervezésében, pedagógusok segítségével pályáztak a gyerekek, de voltak egyéni pályázók is, akik a felhívás láttán kedvet kaptak, vagy szüleik által nyertek motivációt a rajzolásra. Az intézményi munkatárs hangsúlyozta, nagyon nehéz dolga volt a szakmai zsűrinek, hiszen különböző stílusokban és technikák segítségével fantasztikus alkotások születtek.
 
A rajzokat a zsűri részéről Kasper Ágota ny. múzeumigazgató értékelte és adta át a díjakat.

A múzeumi rajzpályázat eredményei és a díjazottak: „Időutazás” témakör, óvodások: 1. Szecsődi Eszter Zsófia (Nagyesztergár), 2. Kis Blanka, 3. Huszár Samu (mindketten Budapest). 7-8 évesek: 1. Huszár Márton (Budapest), 2. Pucsek Zoé Gréta, 3. Varga Lívia (mindketten Szín-Vonal AMI). 9-11 évesek: 1. Kovács Noémi, 2. Kokas Nóra, 3. Szeremley-Kovács Hanga (valamennyien Szín-Vonal AMI). „Élet a dinók korában” témakör, 10-12 évesek: 1. Kovács Blanka, 2. Farsang Brigitta (mindketten Szín-Vonal AMI), 3. Balog Szonja (Révfülöp). 13-15 évesek: 1. Horváth Júlia (Szín-Vonal AMI), 2. Simányi Laura (Bakonyoszlop), 3. Kaszás Levente (Veszprém). Gyógypedagógiai iskolák kategória: 1. Gál Zalán Péter (Balatonkenese, Bárczi Gusztáv Általános Iskola, Speciális Szakiskola és Egységes Gyógypedagógiai Intézmény [EGYMI], Veszprém), 2. Tóth Evelin, 3. Szávics Szilárd (mindketten Komlói EGYMI Pécsváradi Tagintézménye). Különdíjat vehetett át Radics Hanna (Mosonszentmiklós), Berényi Barbara (Körmend), Petőcz Petra (Szín-Vonal AMI), Szabó Renáta és Heilmann Klaudia (mindketten Komlói EGYMI Pécsváradi Tagintézménye).
 
A nyertesek stílusosan dinókkal kapcsolatos ajándékokkal gazdagodtak. A pályázat rajzaiból kiállítás nyílt az MTM Bakonyi Természettudományi Múzeuma saroképületének közművelődési termében.

A szintén tavasszal meghirdetett fotópályázati felhívásra viszont nagyon kevés alkotás érkezett be a bakonyi forrásokról, ezért ezt a pályázatot a szervezők érvénytelennek nyilvánították.   
 

Fotók: H. dr. Harmat Beáta (MTM-BTM)
 
Cikk: Kelemen Gábor

Vissza 

 

Galériaképek

Eseménynaptár

<<  Január 2018  >>
 h  k  s  c  p  s  v 
  1  2  3  4  5  6  7
  8
25262728
293031