Zirc - A Bakony fővárosa

A város hivatalos honlapja

Osztályfőnöki jelentés


Ez azonban nem az a jelentés, amit a főnökasszonyomnak hivatalosan leadtam, ez egy másik, egy magánjellegű.

 
A III. Béla Gimnázium, Művészeti Szakgimnázium és Alapfokú Művészeti Iskola gimnáziumi képzését 21 végzős diák fejezte be júniusban...  Visszatekintve most már azt mondom, elrepült ez az együtt töltött öt év. Most már bizonyára a végzőseink is ezt mondják. J 
 
Az egyik szemem sír, a másik nevet. Jóérzésű, jólelkű, kedves diákjaink voltak, sok szép közös élménnyel gazdagodtunk.  Itt a vakáció és a reggeli kocogás közben még mindig azon gondolkodom, mi kell, hogy feltétlenül belekerüljön ebbe a beszámolóba. Mivelhogy szeretném megosztani. Mivelhogy büszke vagyok az osztályomra. Mivelhogy úgy tűnik, beérett a közös munka gyümölcse. Sikeres érettségi időszakot zártunk.

 
(Fotó: Balogh Ákos)

A sok ok közül, amiért egy bizonyos iskolát választ nyolcadikban a nebuló, talán ez az egyik legnyomósabb ok, a sikeres érettségi, a pontszámok, százalékok, no és a nyelvvizsgák.  A számok magukért beszélnek. A legtöbb tárgyból remek, négyes fölötti érettségi-átlagok születtek: magyar (4), történelem (4, 24), angol (4, 13) német (4,33), de a fizika, informatika, média, testnevelés is ide sorolható. Na, jó, a matek és a biológia kicsit gyengébb, de az összképen ez nem változtat. Az emelt szintű érettségi vizsgák szintén elégedettségre adnak okot: 20 emelt szintű érettségi vizsga eredményét írhattam be gyöngybetűkkel a bizonyítványokba, ebből 15 ötös, továbbá nyolc idegen nyelvű vizsga eredménye a középfokú nyelvvizsgával egyenértékű.  Az elnökasszony az érettségi zárásakor hét diáknak tolmácsolhatta kimagasló feleletükért a tantárgyi dicséretet, három diák pedig általános dicséretben részesült, azaz kitűnő érettségi bizonyítvány igazolja, hogy minden tárgyból kiválóan szerepeltek.  17 nyelvvizsgát számoltam össze év végén, néhány diáknak mindkét nyelvből megvan, sőt két felsőfokú nyelvvizsga-bizonyítvánnyal rendelkező diákunk is volt. 
 
Bízom abban, hogy tanulmányaik szépen sikerült zárása, továbbá a „bélás” évek alatt szerzett széles körű ismereteik jó alapot adnak életük következő, izgalmas időszakára. Kívánom nekik, hogy valósítsák meg személyes álmaikat, és találják meg boldogságukat.

 

Sok sikert 12.A (2012-2017)!

Tamási Ivett
osztályfőnök

Vissza

 

Galériaképek

Eseménynaptár

<<  Január 2018  >>
 h  k  s  c  p  s  v 
  1  2  3  4  5  6  7
  8
25262728
293031