Zirc - A Bakony fővárosa

A város hivatalos honlapja

Baróti és derceni gyerekeket lát vendégül városunk


Kárpátaljai és erdélyi testvértelepülésünkről is vendégeskedik a héten egy-egy néptánc-csoport Zircen. A határon túli fiatalok fellépnek a Bakonyi Betyárnapokon.

 
A csoportok szállását és étkezését Zirc Városi Önkormányzat biztosítja a Bethlen Gábor Alap „Testvér-települési programok és együttműködések” című pályázatán elnyert 550 000 forintos támogatásból. Az Erdélyi Baráti Kör Egyesület a szabadidős programokat szervezi és azok anyagi vonzatát vállalja. Ezen kívül szponzori felajánlások is érkeztek, elsősorban az útiköltség fedezésére.
 
A „Testvértelepülések fiataljainak találkozója sportban és kultúrában” programnak ez a második része. Az első a „Barátság Kupa” futballtorna volt június elején, melyen végül meghívott testvértelepüléseink közül csak Barót tudta képviseltetni magát, Dercen technikai okok miatt kénytelen volt lemondani az utat. A másik résztvevő határon túli csapat akkor Sepsiszentgyörgy volt.
 
A derceni „Gyöngyösbokréta” Népi Táncegyüttes hétfőn érkezett városunkba. A Baróti Gaál Mózes Általános Iskola néptáncosai a tervezetthez képest két nappal később, szerdán jönnek hozzánk. A két csoport több közös programon is részt vesz. A zirci nevezetességek megtekintése mellett kirándulnak Pápára, Vinyébe és az anyaország legnagyobb tavában is megfürdenek majd. Ehhez az időjárás kiválóan alkalmas lesz, hiszen a határon túli fiatalokkal együtt a kánikula is megérkezett a héten.
 
A két néptánc-csoport műsorára péntek este, a Bakonyi Betyárnapok ünnepélyes megnyitóját követően kerül sor. A derceniek nagyrendezvényünk szombati napján is színpadra lépnek.
 
Reméljük, hogy a fiataloknak sok élményben lesz részük az elkövetkezendő napokban, a zirciek pedig örömüket lelik az Erdélyből és Kárpátaljáról érkező hagyományőrző táncokban.

Kelemen Gábor

Vissza


       

Galériaképek

Eseménynaptár

<<  Január 2018  >>
 h  k  s  c  p  s  v 
  1  2  3  4  5  6  7
  8
25262728
293031