Zirc - A Bakony fővárosa

A város hivatalos honlapja

Folytatódtak a keddi kalandok


Már szinte hagyomány, hogy a Békefi Antal Városi Könyvtár, Művelődési Ház és Stúdió KB kalandossá teszi a nyári keddeket.

 
A „Kalandos Keddek” program évről évre igen népszerű, szinte minden korosztály képviselteti magát. Az idei nyáron előfordult, hogy egyszerre harmincan indultak útnak. A napközis tábor résztvevőinek is egy remek szabadidő-eltöltési lehetőség, még akkor is, ha a kalandos kedd után egy kissé „izomlázas szerda” következik. A főszervező, túravezető Pucsek Katalin, a Művelődési Ház programszervezője volt, a tanösvényekre vezető túrákat pedig az MTM Bakonyi Természettudományi Múzeuma munkatársainak irányításával tették meg.
 
A sportolás, a közösségépítés, a szabadidő hasznos eltöltése mellett egyfajta ismeretterjesztő szereppel is bírnak ezek a kirándulások: felfedezhetjük szűkebb környezetünk szépségeit, esetleg rejtélyeit. Júliusban a Fiatalító-forrás volt az első állomás, majd dr. Galambos István vezetésével az Eperjes-tanösvényt látogatták meg. A Hódos-ér és a Cuha-patak találkozásánál lévő Pakucs Pihenő is az úti célok között szerepelt, Sinigla Mónika botanikus pedig a Pintér-hegyi tanösvényt mutatta be.

Orsós Károly őrnagy, a Veszprémi Rendőrkapitányság munkatársa is már egy idő óta résztvevője a programnak. Közreműködésének célja összekötni a kellemeset a hasznossal: a túra során felvilágosító előadásokat tart arról, hogy milyen túrafelszerelés ajánlott, mit érdemes elhelyezni a hátizsákban, és beszélt arról is, mire kell gondosan ügyelni az erdőben. A túrákat egyébként is alapos felkészülés és előkészítés előzi meg. A szervezők felhívják a figyelmet a megfelelő ruházatra, elegendő élelemre, folyadékellátmányra. A tomboló kánikulában pedig még több mindenre kellett odafigyelni: tartalék palack vizek, kéztörlő, naptej, szúnyogriasztó…
 
Augusztusban újabb kalandok vártak, várnak az érdeklődőkre a hetek második napján. „Hódlesre” indultak Porvára, legutóbb pedig a Cuha-völgyi tanösvényt járták be Kovács Attila ornitológus vezetésével. A héten a Cseszneki várat „hódítják meg”, majd Páliháláson búcsúztatják a nyarat egy kis szalonnasütéssel, vadnézegetéssel. Belépő egy alma, hogy egy kicsit megszelídítsék a vadont…

       Kelemen Gábor

Vissza

 

Galériaképek

Eseménynaptár

<<  Január 2018  >>
 h  k  s  c  p  s  v 
  1  2  3  4  5  6  7
  8
25262728
293031