Zirc - A Bakony fővárosa

A város hivatalos honlapja

Kis kerékkel, nagy tempóban

 

Második alkalommal került megrendezésre a „Kiskerekes” Futamok a kerékpárúton.

 
Zirc Városi Önkormányzat az idei évben is csatlakozott a környezetbarát és közösségi közlekedést népszerűsítő Európai Mobilitási Hét programsorozathoz, amely szeptember 16. és 22. között került lebonyolításra. A kedvezőtlen időjárás azonban nem tette lehetővé programjaink megrendezését a mobilitási héten, ezért azok új időpontban valósultak meg.
 
Péntek délután verőfényes napsütés köszöntött városunkra, így minden adott volt a versenyzéshez. A „Kiskerekes” Futamokat hat kategóriában írta ki önkormányzatunk: lábbal hajtható műanyagmotor, futóbicikli, roller óvodás, alsó tagozatos és felső tagozatos alkategóriákkal, valamint görkorcsolya.

A szervezésben a Bike-Medic Kft. működött közre, az eredményes lebonyolítást önkéntesek segítették.


A városban kiskerekű járművel közlekedők számára rendezett futamokra kereken harmincan regisztráltak. A versenyzők egyenként indultak, a stopper és a kerékpárúton kialakított akadálypálya ellen kellett „megmérkőzniük”. Az óvodások 200, a nagyobbak 500 méteres távot teljesítettek. Volt, aki két járművel is elindult a versenyen. A szülők is megérdemlik a dicséretet, hiszen nemcsak elkísérték gyermekeiket, hanem sokan együtt is futottak velük.   

Minden célba érkező elismerő oklevelet vehetett át, a helyezettek éremdíjazásban is részesültek.
 
Műanyagmotor. Lány: 1. Tenk Izabella (2:55), 2. Bernáth Izabella (3:50). Fiú: 1. Kavalecz Kolos (1:50).
 
Futóbicikli. Lány: 1. Tenk Izabella (2:50). Fiú: 1. Kovács Péter (1:34), 2. Seliga Márk (1:35), 3. Tenk Zsombor (1:41).
 
Roller, óvodások. Lány: 1. Ottó Zselyke (1:36). Fiú: 1. Kovács Ádám (1:45), 2. Tenk Zsombor (1:54).

Roller, alsó tagozatosok. Lány: 1. Dóber Fanni (2:15), 2. Lingl Nóra (2:33), 3. Kovács Anna Viktória (2:37). Fiú: 1. Kovács Noel (2.14), 2. Váliczkó Attila Noel (2:18), 3. Vajda Marcell (2:37).
 
Roller, felső tagozatosok. Lány: 1. Vaskor Noémi (3:19). Fiú: 1. Váliczkó Ármin (1:58), 2. Móri Ádám (2:14), 3. Huszty Csanád (2:15).
 
Görkorcsolya: 1. Ottó Csaba (2:33), 2. Ottó Nikolett (2:41), 3. Dóber Fanni és Hamvasi Gréta holtversenyben (2:47).

Fotók: Szekeres Dóra, Szöllőskei Levente és a szerző

Kelemen Gábor

Vissza

Galériaképek

Eseménynaptár

<<  December 2017  >>
 h  k  s  c  p  s  v 
      1  2  3
  4  5  6  7  8  910
11121314151617
18192021222324
25262728293031