Zirc - A Bakony fővárosa

A város hivatalos honlapja

Közel száz induló a Zirc Kupán


Szombaton került megrendezésre a Zirc Kupa lövészverseny az MTTSZ Területi Klub szervezésében. A különböző számokban közel százan indultak a nívós sporteseményen.

 
A versenyt két kategóriában – nyíltirányzékú légpuska húszlövéses számban és légpisztolyban –, három korcsoportban – serdülő, ifjúsági, felnőtt – írta ki a rendező klub. Külön számnak számított a zártirányzékú légpuska, ahol egy-egy versenyző állt céltábla elé ifjúsági, illetve felnőtt korcsoportban. 
 
A helyi lövészklub versenyzői mellett Bajáról, Székesfehérvárról, Écsről, Bakonyszentlászlóról, Ajkáról, Pápáról és Veszprémből érkeztek sportlövők a Bakony fővárosába. A zirci csapat kénytelen volt nélkülözni három, a versenyeken rendre kiemelkedő eredményeket elérő sportlövőjét, akik Erdélybe utaztak az iskolai focicsapattal. Varjas József tanítványai így is szépen teljesítettek, egyéniben két arany-, egy ezüst- és négy bronzérmet gyűjtöttek, csapatversenyben pedig az előkelő második helyen végeztek. A legfiatalabb versenyzőnek járó különdíj is városunkban maradt.     

Nyíltirányzékú légpuska húszlövéses szám: Serdülő fiú: 1. Horváth Bálint (MTTSZ Területi Klub Zirc), 2. Pintér Bence (EMPL Pápa), 3. Fazekas Levente (Robinson LSZE Ajka). Lány: 1. Pekker Boglárka, 2. Markovics Dominika (mindketten Szent László LK Bakonyszentlászló), 3. Kalmár Anna Lilla (Alba Volán SC). Ifjúsági Fiú: 1. Kristóf Patrik (Crimebox Boe Veszprém), 2. Steigler Bence (Szent László LK), 3. Gál Botond (Vízügyi Lövészklub Baja). Lány: 1. Szájli Tímea (Robinson LSE Ajka), 2. Albert Dorina (Szent László LK), 3. Panyi Kinga (MTTSZ Zirc). Felnőtt férfi: 1. Tóth Ádám, 2. Tóth Sándor (mindketten MTTSZ LK Écs), 3. Markó Krisztián (EMPL Pápa). Nő: 1. Tóth Sándorné (MTTSZ LK Écs), 2. Karsay Jolán (Vízügyi LK), 3. Ékes Florentina (EMPL Pápa)
 
Zártirányzékú légpuska szám: Ifjúsági fiú 60 lövés: 1. Gazdig Olivér (Finomító Sport LK Komárom). Felnőtt férfi 40 lövés: 1. Benes János (Crimebox Boe).

Légpisztoly húszlövéses szám: Serdülő fiú: 1. Renácz Róbert (Crimebox Boe), 2. Pintér Bence (EMPL Pápa), 3. Fazekas Levente (Robinson LSZE). Lány: 1. Kristóf Adrienn (Crimebox Boe), 2. Tili Nóra (Robinson LSZE), 3. Lingl Nóra (MTTSZ Zirc). Ifjúsági fiú: 1. Vágenhoffer Dávid (MTTSZ Zirc), 2. Gál Botond, 3. Ambrus T. Botond (mindketten Vizügyi LK). Lány: 1. Janászek Evelin (Szent László LK), 2. Panyi Kinga (MTTSZ Zirc), 3. Szájli Tímea (Robinson LSZE). Felnőtt nő: 1. Tóth Sándorné (MTTSZ LK Écs), 2. Karsay Jolán (Vízügyi LK), 3. Lingl Katalin (MTTSZ Zirc). Férfi: 1. Kristóf István (Crimebox Boe), 2. Sass László (MTTSZ LK Écs), 3. Varjas József (MTTSZ Zirc).


Szücs Gábor versenybíró gratulál Szájli Tímeának (Robinson LSE Ajka), aki az ifjúsági lányok között légpuska húszlövéses számban első, légpisztolyban második helyezést ért el

Csapat: 1. Szent László Lövészklub Bakonyszentlászló, 2. MTTSZ Területi Klub Zirc, 3. EMPL Pápa.


A Zirc Kupa helyezettjei, résztvevői összeálltak egy közös fotóra a versenyt követően

Különdíjasok (képeinken): Tóth Ádám, a legtöbb köregységet elért versenyző (MTTSZ LK Écs) és Lingl Nóra, a legfiatalabb versenyző (MTTSZ Területi Klub Zirc).

    

Kelemen Gábor

Vissza 


 

 

Galériaképek

Eseménynaptár

<<  November 2017  >>
 h  k  s  c  p  s  v 
  
24
27282930