Zirc - A Bakony fővárosa

A város hivatalos honlapja

Kép-újság: Feldíszített iskolaépület


Kép-újság: Feldíszített iskolaépület

Művészeti alkotásokkal szépültek meg a III. Béla Gimnázium, Művészeti Szakgimnázium és Alapfokú Művészeti Iskola közel ötvenéves falai. Fátyol Ella tanárnő mutatja azokat a mozaikokat, melyeket a tízedik évfolyamos tanítványai készítettek a nyári szakmai gyakorlat keretében.

 
A műhelyben megtervezték, felnagyították, kirakták színenként a formákat, majd azúgynevezett „hátulöntött” technikát alkalmazva kerültek a falra a mozaik kompozíciók. Van olyan közöttük, amit kint a helyszínen készítenek, ennek az az előnye, hogy egyenletesebb a fugázása – magyarázza a tanárnő.
 
Az esztétikai érték mellett egyfajta újrahasznosításról is van szó, hiszen a mozaikok bontott-megmaradt járólapokból, csempékből készülnek. Amit levertek valahol egy épület belső faláról, az művészi köntösben az iskolaépület homlokzatán újjászületik. Az anyagot a diákok, kollégák hozzák, de kapnak a helyi Terrakotta Fürdőszoba Centrumtól is.    


A hátsó bejárathoz vezető lépcső közös munka eredménye volt. Néhány évvel ezelőtt, a művészdiákok és a burkoló szakmunkások (PSZC Reguly Antal Szakképző Iskola és Kollégium, Vörösházi Gábor szakoktató közreműködésével) együtt dolgoztak rajta

Kicsit hátrébb megyünk, fantáziafigurákkal találkozunk, melyeksecco technikával készültek. Macskák ülnek a virágosládán, a lépcső támaszfalánál vadlibák készülődnek, láthatunk nagymacskát, zsiráfokat. Mint azt megtudjuk, ezen alkotások egy része már korábban készült, van olyan, amely a 2005-ben végzett osztály „hagyatékát” képezi. Fátyol Ella elmondja, szeretnék folytatni az épület dekorálását, azok a mozaikok, amiket méretre vágtak, de nem ragasztottak fel, a lábazatra kerülnek majd. Hozzáteszi, minden szakmai gyakorlatnak megvan a varázsa, jó alkalmat biztosít ez arra is, hogy tovább szépítgessék az iskolájukat.

Visszaérkezünk a portához, s látom, hogy a bejárattól balra, az ablak mellett piroslik valami. III. Béla kori pénzérmét találtunk! A „régészeti lelet” is a diákok munkáját dicséri, s reméljük, hogy a királyi fizetőeszköz mozaikká formálása egy jó ötlet a sok közül, s nem váltják aprópénzre a tehetségüket…

Kelemen Gábor

Vissza

 

Galériaképek

Eseménynaptár

<<  Január 2018  >>
 h  k  s  c  p  s  v 
  1  2  3  4  5  6  7
  8
25262728
293031