Zirc - A Bakony fővárosa

A város hivatalos honlapja

Újabb tündéri karácsony


A szeretet ünnepéhez közeledvén tartós élelmiszercsomagokat osztott a Magyar Vöröskereszt Zirci Területi Szervezete a rászorulók részére. Karácsonyfát is vihettek haza a nélkülözők.

 
Kiskarácsonyfák, nagykarácsonyfák, körülöttük púposra rakott csomagok, egy kis asztalkán bejgli, meleg tea, pogácsa, narancs, szaloncukor várta az érkezőket a Művelődési Házban. Szinte érezni lehetett, ahogy az önkéntesek, és persze a támogatók által beköltözött a szeretet a falak közé.
 
Magyar Lászlóné, a Magyar Vöröskereszt területi vezetője Szilágyi Domokos: Karácsony című versével köszöntötte a vendégeket, majd elmondta, az ünnep mindig jó alkalom arra, hogy segítsünk másokon, örömet okozzunk embertársainknak, és adakozzunk. Köszönetét fejezte ki a támogatóknak, akik felajánlásaikkal az idei évben is megteremtették a tartós élelmiszerosztás lehetőségét. 


Csombor Mariann, a vöröskereszt önkéntese átadja az élelmiszercsomagot Pallós Jánosné részére, aki édesanyjának, Kamondi Sándornénak vitte haza a legfontosabb élelmiszereket

A „Zirci Jó Tündér” az idei évben is útra kelt a városban, hogy szebbé tegye a rászorulók karácsonyát. Csatlakozott hozzá egy „erdei tündér” is, aki harminc darab fenyőfát ajánlott fel a nélkülözők számára. Klausz Tibor olaszfalui egyéni vállalkozó káposztával, a Bakony Agro Kft. burgonyával segített, s a Hubert csomagolók is támogatta a szeretetakciót. A rászorulók vendégül látásához pedig a Pillerpék Kft., a Csetényi Sütöde, a Wolf Pékség, az Ezüst Tópart Szolgáltató Kft. és a Rekord Üzletház járult hozzá. A Zirci Önkormányzati Tűzoltóság fizikai segítségére ezúttal is számíthatott a területi szervezet.


A tartós élelmiszerek mellett burgonyát és káposztát is vihettek haza a rászoruló családok

Az idei évben nyolcvan zirci rászoruló családnak osztott karácsonyi csomagot a vöröskereszt. A legfontosabb tartós élelmiszereket vihették haza, csomagonként mintegy hatezer forint értékben.     

Kelemen Gábor

Vissza 

 

 

Galériaképek

Eseménynaptár

<<  Január 2018  >>
 h  k  s  c  p  s  v 
  1  2  3  4  5  6  7
  8
25262728
293031