Zirc - A Bakony fővárosa

A város hivatalos honlapja

Kölcsönös ajándékozás a Betérő udvar karácsonyfájánál


Jótékonysági akciót szerveztek a Betérő udvarban, a befolyt összeget a Segítő Kezek Házának ajánlották fel. A fogyatékkal élő fiatalok pedig szívhez szóló műsort adtak.

 
Kukoda Elekné és Burai Mária összefogtak, s megszervezték az Adventi Vásárt a Rákóczi téri Betérő udvarban. Nemcsak a kézműves portékák agoráját nyitották meg, hanem kulturális programmal is várták az érdeklődőket, s a szeretet ünnepéhez közeledvén a jótékonyságról sem feledkeztek meg. 
 
A megnyitót sajnos elmosta az eső, de a Segítő Kezek Háza csoportja így is megtartotta szívhez szóló műsorát az udvar ég felé meredő karácsonyfája mellett. A zirci óvodások is eljöttek kísérőikkel, sőt mi több, az időjárási körülmények ellenére még egy szép énekkel is megajándékozták a jelenlévőket.

Pénteken és szombaton jótékonysági gulyásra invitálták az embereket egy anonim vállalkozó segítségével. Az ételért nem kértek pénzt, viszont kihelyeztek egy becsületkasszát, melyen keresztül a Segítő Kezek Háza lakóit lehetett támogatni. A szervezők örömüket fejezik ki, hogy a jótékonysági akció jól sikerült, 59 000 forint gyűlt össze, melyet máris elutaltak a támogatottak részére. KÖSZÖNŐLEVÉL ITT
 
A kirakodóvásárt rövid koncertek kísérték, péntek délután a Zirci Városi Vegyeskórus adott egy csodálatos, húszperces műsort, szombaton Csutak Noémi lépett fel, a szervezők elmondása szerint több hallgatóját is megkönnyeztette a hangjával. Vasárnap késő délutántól estig karácsonyi dalok szóltak DJ. Kicsee közreműködésével. A gyerekek körében nagy népszerűségnek örvendett a Bicikló.
 
A szervezők a közreműködőknek, támogatóknak oklevéllel hálálták meg az ajándékát, a gyerekeket mézeskaláccsal, a felnőtteket forralt borral kínálták a csodálatosan feldíszített fenyő közelségében.    

Kelemen Gábor

Vissza

 

Galériaképek

Eseménynaptár

<<  Január 2018  >>
 h  k  s  c  p  s  v 
  1  2  3  4  5  6  7
  8
25262728
293031