|
Elektronikus igazgatási rendszer
ingyenes lakossági hozzáféréssel
Az országban elsőként japán
támogatással Zircen valósítják
meg az elektronikus igazgatási
rendszer kísérleti programját
- jelentette be Kovács Kálmán
informatikai és hírközlési
miniszter a városházán tartott
sajtótájékoztatóján.
Az e-polgármesteri hivatal nevű projekt Gifu tartomány anyagi forrásaira támaszkodva egy-másfél éven belül már működhet a településen. A program telepítésének anyagi hátteréről a miniszter még nem tudott nyilatkozni, mert nem történt meg a beruházás költségeinek a felmérése. A kísérleti programot a japánok Veszprém megyével való jó kapcsolatuk miatt hozzák létre térségünkben. Azért Zircen, mert a távol-keleti fél olyan öt-tízezer lelket számláló magyar településre akarta alkalmazni a projektet, ahol élénk a kulturális élet és az önkormányzat, valamint a lakosság sok városi intézménnyel van kapcsolatban. Kovács Kálmán elmondta: ha ez a fejlesztés beváltja a hozzá fűzött reményeket, akkor a jövőben nagyobb településeken, illetve kistérségekben is bevezetik az elektronikus igazgatási rendszert, mely az emberek számára biztosítja a gyors ügyintézést, a tájékozódást és az információ szerzést.
Horváth László, Zirc polgármestere szerint a város életében rendkívül nagy jelentősége van a fejlesztésnek. Mint mondta: a program bevezetése azt is jelenti, hogy a városi kábelhálózaton keresztül a helyiek otthoni számítógépükről ingyen hozzáférhetnek majd a rendszer adatbázisához.
Forrás: Napló
Vissza
|