2003. 08. 3. Betyároknak áll a világ

Az előírások szerint a vadételek alatt a tüzet csak öt órakor lehetett volna meggyújtani, ennek ellenére már egy órával előtte többtucatnyi bogrács alatt égett a fa. Az előrejelzések szerint a Bakony fővárosában megrendezett fesztiválra csaknem négyezren érkeznek, és több mint félszáz csapat mutatja be, hogy miként készül az igazi vadétel. A szervezők gondoskodtak arról is, hogy a kóstolgatástól elnehezült résztvevők mozoghassanak, hiszen a program szerint népi muzsika és táncház vár mindenkit. A kétnapos rendezvényre a megyehatárokon túlról is érkezetek, így például a Nyírségből, illetve a zalai megyeszékhelyről, akik évek óta visszajárnak a rendezvényre. A csapat főszakácsa elmondta, hogy tájjellegű vörösborral öntözik a vadételt, amit igazi zalai specialitással, dödöllével tálalnak. A vadétel mellett azonban csülköt és marhalábszárpörköltet is készítenek. A fesztivál egyik csapatának bográcsában pedig talán a legpikánsabb vadhúst, méghozzá az Ausztráliában őshonos strucc-combot főztek. Az étel készítője szerint az ízletes, vasban gazdag, de koleszterinben szegény madárhúst titkos recept alapján készített fűszerkeverékkel főzi meg. Ennél a csapatnál a megszokottól eltérő ízvilággal, így például káposztás-babos vaddisznóval és az alföldi pásztorok jellegzetes ételével, a nem éppen könnyű slambuccal is találkozhattak a kóstolók.

Vissza