2003. 08. 22. Testvérvárosi találkozó

A zirci önkormányzat és a város ifjúsági önkormányzata szervezte meg az első ifjúsági találkozót. Az esemény augusztus 16. és 26. között zajlott a városban.
A házigazda zirciek az erdélyi Barót és a finnországi Nivala középiskolásait látták vendégül. A három csoport összlétszáma kísérőkkel együtt harminc. A találkozón a fiatalok bemutatják településüket, előadásokon vitatták meg az Európai Unió bővítési folyamatának hatásait, beszélgettek az esélyegyenlőségről és a kultúra, az oktatás helyzetéről. Közben kirándulásokon és kulturális programokon vettek részt. Ezeken szerepelt többek között az erdélyi Hargita Nemzeti Székely Néptáncegyüttes, a baróti Transylmania, az Excelsior, a Cuha Delta Bluesbreakers és a Vengeance együttes. A fiatalok saját nemzetiségi műsoraikat is bemutatják a főtéren. A találkozóra augusztus 20-án ellátogatott Magyar Bálint oktatási miniszter, aki a résztvevőkkel az európai Unió oktatáspolitikájáról és ifjúsági kérdésekről beszélt, majd pedig megnyitotta a fiatalok által rendezett kiállítást a Reguly Antal Szakképző Iskola könyvtárában.

Vissza