2003. 10. 07. Összefogás a sportért

A 15 millió forintos igényhez a település nyolcmillió forintos önrészt vállalt, melynek fele társadalmi munka. Komoly városi összefogással megvalósulhat a sporttelep felújítása. Az önkormányzat GYISM-hez benyújtott pályázatában az szerepel: mint a Bozsik-program egyik bázistelepülése, szeretnénk felújítani az öltözőket és a központi épületet, valamint a centerpályát. Emellett az utánpótláskorú labdarúgók képzésére kialakítanának két kisebb játékrészt.

Forrás : Napló

Vissza