|
Már idén megvalósul a város és a térség
régi álma: köztestületi tűzoltóság lesz a településen.
Június végén Holl András alpolgármester és Németh Tamás,
a helyi önkéntes tűzoltó-egyesület elnöke együttműködési
megállapodást kötött a Belügyminisztériummal, amiben
vállalták, hogy ez év végéig létrehozzák a tűzoltóságot,
amelynek gerincét hivatásosok adják. A megállapodás
szerint a város 12 millió forintot kap a feltételek
megteremtéséhez, majd a következő évtől már több mint
20 millióra számíthatnak a központi keretből, ugyanakkor
a környező települések is hozzájárulnak a fenntartáshoz.
Vissza
|