|
Egy nemzetet könnyű megosztani, de
nehéz összetartani, ezért augusztus 20-a legyen az összetartozás
ünnepe. Határon innen és túl is. Többek között erről
beszélt Horváth László, Zirc polgármestere a Rákóczi
téren megtartott városi ünnepségen az államalapítás
napján. A rendezvényen Nagy István, a testvérváros Barót
polgármestere a fennmaradás és megmaradás ünnepének
nevezte augusztus 20-át. Kuti Csaba, a megyei közgyűlés
elnöke beszédében azt hangsúlyozta, hogy a hit mellett
salamoni bölcsesség és szolgálni vágyás kellett ahhoz,
hogy a nemzet éljen.
Az eseményen a képviselő-testület döntése alapján Zirc
város díszpolgára címet adományoztak dr. Monszpart Lászlónak,
a kórház nyugalmazott igazgatójának. Pro urbe díjat
ítéltek oda a Zirc és Vidéke közéleti lap szerkesztőségének,
Szalay Miklósnak, a városi vegyes kórus alapító tagjának,
elnökének.
Az ünnepségen megszentelték az új kenyeret, és átadták
a középiskolai tanulmányi ösztöndíjakat is. Fellépett
a baróti Kájoni Consort régizene-együttes és a Rozmaring
kórus.
Vissza
|